2015. május 23., szombat

Harmadik fejezet - Körbevezetés

 
*Delia szemszöge*

  Körülültük az erőtlenül pislákoló tüzet. Valahányan a kevéske adagjaikat majszolgatták a helyükön, mások pedig csak figyelték a napot, ahogy eltűnik a kőfalak takarásában. Sokan nagy készülődésben voltak. Mint ahogy azt Newt elmondta nekem és Erinnek, ünneplés közeledett. A srác, miközben mi békésen ám de gyorsan elfogyasztottuk az ételünket, beszámolt pár dologról, de csak borzasztóan tömören. A felét nem jegyeztem meg, a másik része meg úgy igazán nem azt mesélte el nekem, ami igazán érdekelt. Feltettem Newtnak jó néhány kérdést, ő pedig vagy úgy tett mintha nem hallaná, vagy egyszerűen azt mondta később rájövök. De ami a leginkább frusztráló válasznak bizonyult, az a híres "nem tudjuk" volt.
    - Mióta vagytok már itt? - Kérdeztem. Szemet szúrt Newt mondataiban az a folytonosság, amit remekül leplezett, mégis érezhető volt. Tudtam hogy már elmondta pár embernek azt, amit most nekünk is próbál elmagyarázni.  
     - Három éve. - Minho válaszolt a Newtnak szánt kérdésemre. - És ezalatt az idő alatt, egyszer sem esett meg, hogy valakit ilyen állapotban küldjenek fel mint ti. - Meglepett, hogy Minhot nem a nemünk izgatta leginkább, hanem ahogyan kinéztünk.
     - De még olyan se volt, hogy kettő embert küldenek fel. - Avatkozott bele Newt a beszélgetésbe, majd elvette a tányérjainkat és eltűnt valamerre.
     - Azért az sem túl gyakori, hogy lányok érkezzenek. - Most Gally kapott szót és lenéző hangnemben beszélt hozzánk. - Ja várjatok, hisz ez még egyszer sem fordult elő... - Nevetett fel nagyképűen, majd továbbállt.
 A tömeg rövidesen feloszlott, mindenki ment a saját dolgára. Az ég kezdett elsötétülni, a srácok a kis farakást kezdték el csinosítgatni, vagyis ráhordtak pár nagyobb farönköt. Dobszerűségeket pakoltak a jövőbeli tábortűz mellé, közben pedig itt-ott már bulihangulat fogta el az embereket. Én ez idő alatt végig Erinnel voltam. Csak csendben nézegettük a többieket, mikor Alby észrevette hogy mi csak ott ülünk a fűbe és nem csináltunk semmit.
     - Tudjátok... aki nem dolgozik, ne is egyék. - Mondta. - Kérdezzetek meg valakit, kell-e segítség!
     - Alby! - Jeff közeledett hozzánk. - A két lány nincs túl egészséges állapotban. Kivételezz velük, legalább ma este! - Kérlelte a fiú, Alby pedig könnyen beleegyezett. Már éppen indultak is ketten, de Albynak eszébe ötlött valami.
     - Viszont valamit meg kell tennetek, Erin és Delia. Had mutassak valamit! - Alby közelebb jött hozzánk, felsegített minket és a fal felé vezetett. A férfi egy kést nyomott a kezembe, én pedig hirtelen megrémültem. Csak akkor jöttem rá, mit is szeretne, mikor a fáklyájával rávilágított a falra. Nevek voltak belevésve. - Ahogy a doboz kinyílt és ti megpillantottatok minket, onnantól nem volt visszaút. Már közénk tartoztok. Tudnotok kell, mit jelent ez. - Mutatott a sok vésésre.
 Összenéztünk Erinnel és egy csöppet meghatódtam. Hisz mi csak haszontalan éhesszájak vagyunk itt jelenleg, akik még gyógyításra is szorulnak. Mégis, Alby úgy gondolja hozzájuk tartozunk. Ez jó érzéssel töltött el.
 Ügyetlenül formáltam a betűket a vésőeszközzel, majd miután végeztem átadtam azt Erinnek is. Ő jóval ügyesebben bánt vele mint én. Szükségtelennek éreztem már magam, ezért ezen a napon először magára hagytam Erint Albyval, én pedig odamentem a fiúkhoz segítő kéznek. Ahogy közeledtem feléjük, mindenkin végignéztem. Láttam hogy kik tűnnek erőszakosabbnak, kik vannak egy kupacban. Ebből következtettem hogy kihez érdemes odamennem. Megpillantottam Minhot, egy másik sráccal az oldalán. Newtnak magyaráztak valamit, aki nagy figyelemmel kísérte a beszámolójukat, miközben maga is csinálta a saját dolgát. Oda akartam menni, de tudtam hogy fontos dologról beszélnek, úgyhogy inkább tovább nézelődtem.
A figyelmemet ezúttal Gally élvezhette. Egy csomó másik sráccal hülyültek. Érezni lehetett a versenyszellemet mindegyikőjükből. Őket sokáig nem mertem bámulni, féltem hogy esetleg észreveszik és belém kötnének. Igazából nem féltem, szimplán fáradt voltam hozzájuk.
Egy csomó idegen arcot láttam, kezdtem totál begolyózni, ezért kerestem valami ismerős alakot. Mivel igazából hét embernek hallottam eddig a nevét innen, nem volt könnyű dolgom. Persze, eszembe jutott hogy megyek és bemutatkozok mindenkinek, de szerintem mindenkiben van egy kicsi ellenszenv irántam, amiért ilyen látványos volt a belépőm. Annyi ideig álltam ott egy helyben, hogy már Erin lépteit hallottam mögöttem. A lány mellém állt, én pedig rámosolyogtam. Éppen a fejemet fordítottam volna ismét a tömeg felé, mikor Newt a semmiből elém termett. Ijedtemben hátraléptem egy kicsit, a fiú pedig reflexszerűen utánam kapott, nehogy elessek.
     - Ez az egész, a ti ünneplésetekre is szolgál. - Mondta. - Nem lesz valami hatásos így, hogy már végignéztétek az előkészületeket.
     - Mindenki pikkel ránk, hogy lenne ez ünneplés? - Szólt Erin és szomorúan vállat vont.
     - Mindig jó dolog a plusz segítség. Mellesleg, ki tudja mi jót hoztatok még magatokkal, amiről mi nem is tudunk. - Newt próbált megnyugtatni.
 Amint Newt ezt kimondta, hatalmas ricsaj következett. Minden készen állt az estére, a fiúk egyszer csak üvöltözni kezdtek. A dobokhoz ültek páran és azt is püfölni kezdték. Newtot hívta a kötelesség, hamar otthagyott minket. Mivel mindenki ott volt már egy pontban, mi is mentünk. Alby és még páran meggyújtottak egy-egy száraz faágat és a szintén fából készített furcsa szoborfélére céloztak vele. Mind egyszerre dobták el a kezükben lévő tárgyat, aztán ujjongva továbbálltak valamerre. Mindenki csinált valamit, viháncoltak, táncoltak -valami olyasmi- és mesélgettek egymásnak. Mi is közelebb férkőztünk hozzájuk.
     - Szerintem le kéne ülnünk. - Jelentette ki Erin.
     - Nem lenne rossz. - Miután válaszoltam, rögtön kerestünk magunknak valami helyet. Ez végül az egyik kunyhó volt. A tetőt tartó oszlop aljába ültünk le és tovább néztük a többieket.
     - Szerinted Newt komolyan hisz abban, hogy jó dolog az, hogy itt vagyunk? - Kérdeztem rövid csend után. Valahogy furcsa volt az egész helyzet, Newt mégis határozottan hitt a pozitívumunkban.
     - Talán ő is kissé tanácstalan, magát is megnyugtatja azzal hogy ilyet mond nekünk. Engem inkább az izgat, hogy honnan gondolod hogy nem stimmel valami? - Kérdezte Erin határozott hangnemben.

     - Hát lássuk... Lányok vagyunk. Valószínű verekedtünk. Vagy talán csak dühösek voltak ránk, mi meg álltuk az ütéseket. Nem gondolnám magamról, hogy képes lennék visszavágni. - Rántottam egyet a vállamon, erőtlenül. Ekkor Erin kissé elgondolkodott, talán eszébe juthatott valami. - Mi a baj? - Rákérdeztem.
     - Semmi, csak... - Az ujjait a halántékához emelte, valamire biztos emlékezett. - Lányok. Voltak lányok. - Úgy döntöttem nem szólok bele a mondandójába, nem folytatta addig, amíg meg nem látta a kíváncsi arckifejezésem. - Mármint, bevillant egy kép. Mérges emberek. Ha nem lányok, akkor hosszú hajú férfiak. Vagy valami mutáns lények, engem  már az se lepne meg. - Fújta ki a levegőt Erin.
      - Egész jó, hogy neked vannak ilyen emlékeid. Rólam nem tudnál mondani valamit? - Nevettem, hogy megtörjem az elkeseredett hangulatot közöttünk, mire Erin is mosolyogni kezdett.

      - Hé! - Minho hangját hallottuk meg messzebbről, majd később már láttuk felénk kocogni. - Mi ilyen mulatságos? - Érdeklődött mosolyogva, majd mint aki felkészült egy nagy röhögőgörcsre, megtámaszkodott a fedőt megerősítő, mellettünk helyezkedő második oszlopnak. Sajnos csalódnia kellet, mikor elmagyaráztuk neki a savanyú humorunkat. Ellökte magát a helyzetéből és felsegített minket. - Igaz, pihennetek kell, de arra még van időnk. Az ünnepi hangulat balra kilencven fokkal kiszúrja a szemeteket, de nem mennétek oda. - Az említett irány felé kezdett minket tuszkolni.
  Rögtön miután kicsikét beljebb mentünk volna a tömeg torlódása között, Newt ütközött belénk. Megint. Egy befőttes üvegben valami kotyvalékot fogott a kezében, amit majdnem rám öntött. A fiú és én egymásra nézünk, Minho pedig ezt úgy vélte, hogy majd Newt gondoskodik rólam a továbbiakban. Intett egyet, megragadta Erin karját és lelkesen vezette a lányt tovább. Newt is az irányukba pillantott, majd vissza rám. Kedvesen megérintette a felkaromat, kijjebb vezetett a rendkívül erős szaggal rendelkező fiúsokaságtól.
     - Szóval... - Kortyolt bele abba a különös lébe, majd egy kicsi fintorgás kíséretében folytatta. - Kérdezz bármit, ami érdekel, oké? 
     - Mond, hol szoktatok... tudod... tisztálkodni? - Legszívesebben pofán csaptam volna magam erre a kérdésemre, ennél lányosabb és értéktelenebb kérdést már fel sem tehettem volna. Mondjuk eléggé érdekelt a téma.
     - Hát öhm... - Látszott Newton hogy ez a kérdés kizökkentette a rutinból. - Van egy elképesztően kicsi "tó" valahol az erdőben. Havonta párszor belemegyünk ruhástól. Tudod, ha már fürdés, csináljuk rendesen. Ezen kívül még szokott esni az eső, akkor persze megesik hogy elázunk. - Gondolkodott, hogyan válaszolhatna még, kevésbé kiábrándító módon.
- Hát... mint lányok... izé. Jó, fogalmam sincs. - Newt láthatóan zavarba jött, kínjában felnevetett. - Más kérdés, esetleg?

     - Mond el amit tudsz, hogy elkerüljük egy újabb ilyen kínos helyzetet. - Miután ezt kimondtam, Newt kifújta a levegőt, gondolom kicsit megkönnyebbült. Lassan sétába kezdtünk.
     - Tudod, voltak idők mikor ez, - A fiú körbenézett az egész tisztáson - nem volt ilyen nyugodt. Akkoriban mindenki össze volt zavarodva, tele voltunk kérdésekkel és egyikőnk sem tudta rá a válaszokat. Erről inkább Alby az, aki mesélni tudna neked. - Már kérdeztem volna hogy miért, mikor folytatta. - Alby az első, akit felküldtek ide. Ő itt az elöljárók elöljárója. A távollétében én töltöm be ezt a feladatot. Szóval igen, én itt fontos embernek számítok. - Emelte fel a fejét büszkén, én pedig kuncogni kezdtem. A reakciómra nem figyelve mondta tovább. - Amit még tudnod kell, hogy itt mindenkinek van dolga. Állandóan. Egy percig sem lazsálhatunk. - Ekkor körbenéztem a tisztáson. Mindenhol horkoló, ülve alvó embereket láttam. Newt észrevette ezt a tettemet. - Jó, ezt a napot leszámítva. Ez a nap Minho számára is szabad volt. Pedig ő futár, nekik minden másodperc számít. - Newt felfigyelt az ismételten értetlen fejemre és magyarázásba kezdett. - A futárok, minden nap hajnalban, mikor kinyílik az útvesztő nyílása, berohannak és a rulásig ki sem jönnek. Persze, ha nincs szerencsénk, akkor nem jutnak ki estig. - Mikor ezt a mondatot a fiú kipréselte magából, hirtelen egy visító hangra lettem figyelmes, a kőfalak mögül.
     - Mi volt ez? - Kérdeztem kissé rémülten.
     - Mi siratónak hívjuk őket. Ők ott élnek bent. Általában este jönnek elő. Nem tudok sokat mondani róluk... Aki lett volna olyan szerencsétlen, hogy találkozhatott volna velük, nem élte meg azt, hogy elmesélje nekünk. Ha a kapuk ródásáig a futárjaink nem jönnek ki, akkor bent ragadnak és nagy valószínűséggel megszúrják őket, vagy elragadják. - Nyeltem egy nagyot, miközben Newt teljesen nyugodtan mesélte el ezeket nekem. - Nyugi, ide nem jönnek.
     - Csak futárként csinálhatok itt akármit? - Mivel Newt elhallgatott, ezért kérdeznem kellet. Sok minden nem volt számomra világos.
     - Jaj dehogy, Isten ments. - A fiú egy pillanatra megrémült. - Lehetsz építő. Az elöljárójuk Gally, már találkozhattál vele. Nem annyira goromba, mint amennyire tűnik. Mellesleg, rengeteg mindent köszönhetünk neki és a csapatának. Vannak a szakácsok, talán ott megtalálnátok a helyeteket Erinnel.
      - Csak mert lányok vagyunk, nem kizárólag csak a főzés az, amihez értünk. Igazából én nem értek az ételhez. - Gondolkodtam el. - Mi itt a leggusztustalanabb munka?
      - Hm.. - Newt ujjaival végigsimított az állán. - A kóroncok és a zsákolok végeznek kevésbé csábító munkát. - Jelentette ki. - A kóroncok elöljárója Clint, vele még nem találkoztál. Ők felelősek a sebesültek ápolásáért, gyógyításáért. Vannak eléggé súlyos sérülések is, amik könnyen felforgatják az ember gyomrát. Hidj nekem! - Rázta a fejét Newt, elszörnyülködve. - A zsákolok pedig a halottakért felelnek. Elszállítják, eltemetik őket. Ők még őrködni is szoktak mellékesen, de az nem olyann ,,n undorító dolog. - Mondta. lkrelselVannakógyításáért. felelősek ak végigds aí őket.
dj nHogyj djkösérüléseklyos. Val.a
 Észre sem vettem, de már réges-rég kint voltunk a ricsajból. Akkor eszméltem fel, hogy megszűnt a külvilág, mikor Newt és én megálltunk egy építménynél. Mind a ketten csendben lettünk, én pedig bepillantottam a gallyakból összerakott "ház" belsejébe. Mikor megpillantottam a függőágyakat, egyből elfogott az álmosság és ásítottam is egyet. Newt ez idő alatt az utolsó csepp titokzatos löttyét is magába erőszakolta.  
    

     - Holnap már fel is méritek miben vagyok a legjobb? - Törtem meg a csendet.
     - Ez lenne a terv, de sajnos eléggé nagy akalynak tűnik, hogy ennyire le vagy sérülve. De néhány dologban így is segíthetnél, ha mást nem, akkor nekem. - Mosolygott.
     - Remek. - Vigyorogtam rá.
 Newt mellöl a távolban megpillantottam Erint és Minhot, ekkor pedig már leesett, hogy ez a két fiú alvásra akar kényszeríteni minket. Minhoék nevettek valamin, majd mikor észrevettek már nem beszélgettek tovább. Hamar utolértek. Erin mellém helyezkedett a két fiú pedig velünk szemben álltak.
     - Nos... - Kezdett bele Newt. - Remélem találtok magatoknak ágyat. Jó lenne ha még fent maradhatnátok, de Jeff bököttül lerágná a fülünket. - Ezután kórusban jó éjszakát kívántunk egymásnak és mindenki ment a dolgára.
     - Na? - Böktem oldalba Erint, de rájöttünk hogy hiba volt, mert mindketten felszisszentünk erre.

     - Minho egész végig próbált jókedvre deríteni. - Fújta ki a levegőt Erin. - Már mindent tudok az útvesztőről, meg a futárokról, de mást nem volt képes elmondani. Mellesleg ha nem álltunk meg tízszer köszönteni valakit, akkor egyszer sem... Lett ismertség. - A lány leült a számára legszimpatikusabb függőágyra, majd ezzel a lendülettel le is feküdt rá. - Te mit tudtál meg? 
     - Hogy ritkán fogunk fürdeni. - Húztam el a számat, mire mindketten felnevettünk. Rögtön ezután, letisztáztuk egymást egy "jobb éjt"-el és próbáltunk elaludni. Erin horkolását már két másodperc múlva hallgathattam is. Én pedig csak forgolódtam. A tökéletesen csillagos eget kezdtem el bámulni, közben gondolkodtam néhány dolgon. Hirtelen egy alak megmozdult az előttem lévő ágyon üresnek hitt ágyon, félbeszakítva a nyugodtságomat. Mivel biztosra vettem hogy csak mi vagyunk bent, eléggé megrémültem. Kapálózások közepette kifordultam és leestem a fekvőhelyemről, a koppanás miatt pedig az előttem lévő srác hátrapillantott. Eleinte csak rémülten nézett, aztán kuncogott rajtam egy kicsit, majd felsegített. Egy eddig ismeretlen arcot fedeztem fel, a szemeiben álmatlanság és szomorúság keveréke tűnt fel.